^Ugrás a lap tetejére

József Attila Művelődési Központ

Sárbogárd

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

Sárréti Csókavirág Népi Együttes

2010. október 5-én, rövid előkészítő munka után néhány néptáncot, néphagyományokat kedvelő ember valamint egy kiváló néptánc pedagógus és egy művelődési ház vezető összefogásával alakult meg az együttes a sárbogárdi József Attila Művelődési Házban.

Első rövid műsorukat már karácsony előtt bemutatták a sárszentmiklósi iskola aulájában. Többen ekkor csatlakoztak a társasághoz, látva, hogy a rövid idő alatt milyen hangulatos programot sikerült kiállítani.

A létszám egyre duzzadt és már odáig jutottak, hogy nem fértek el a kezdetekkor megszokott próbateremben.

Kisebb csodaként élte meg a művelődési ház vezető, hogy ebben a környezetben, ahol meg kell küzdeni az ingyenes programok résztvevőiért is, milyen sokan jönnek el, feláldozva egy jókora darabot szabadidejükből és anyagi áldozattól sem riadnak vissza, hogy ott lehessenek a próbákon.

Két éves kitartó munka után 2012. november 17-én megmérette magát az együttes. A IV. Fejér Megyei Amatőr Néptáncegyüttesek Minősítő Fesztiválján Lovasberényben ARANY minősítést ért el a csoport.

Két koreográfiát mutattak be a fesztiválon. Az első a „Sárközi táncok”, amelyben ugróst, verbunkot, karikázót, lassú és friss csárdást táncoltak, a második a „Mezőföldi pásztorkodó”, mely a helyi és környékbeli emberek régmúltjából villant fel jeleneteket.

A zsűri kiemelte az öltözékek és azok viselésének valamint a koreográfiának a hitelességét.

Hangsúlyozták, hogy a jórészt a dolgozó középkorosztályhoz tartozó táncosok két év alatt valósították meg a koreográfus elképzeléseit, amely ifjúsági korosztálynak is becsületére válna.

A csoport koreográfusa és vezetője Iker Józsefné.

Jegyrendelés

Virtuális túra

Sárbogárd régen

Egészséges Sárbogárd

COPYRIGHT 2013  muvhaz.bogard.hu